10/18/2009

MOME Vizuális Stúdiumok 3

Kemény három hét volt, pénteken prezentáltunk, íme:

1. feladat, három fázisból állt. Húztunk különböző egy épületet vagy helyszínt, és az alapján kellett készíteni egy leírást úgy, hogy az már egy figura legyen. Mittomén templom, akkor vallásos. Én a Józsefvárosi piacot húztam (1). Na és aztán ezeket a leírásokat összecseréltük, így folytatódott a második fázis. Én egy exmodell csajt kaptam Csabitól (2), de elég volt csak a vázlat, skicc, mert megint cseréltünk, és a harmadik részben már ki is kellett dolgozni. Gazgdaf diplomatát húztam, amit Petra írt le, Matyi vázlatozott, én pedig véglegesítettem (3).

(2)










(3)














Matyitól kapott vázlatok alapján David Schwimmer volt az a karakter aki nekem kellett, ráadásul ő egy színész, szóval simán lehet ez egy film is, ahol ő ilyet alakít.


2. Tárgy karakter.
Vinni kellett tárgyakat, vagy azokról fotókat, megint összecserélgettük, aztán azok alapján rajzolj figurát. Hogy ő ezeket hordja magával, mit beszélnek a tárgyak a gazdájukról.

Ezeket kaptam, majd lerajzoltam. Egy nagy bunda darab, egy hajpánt-hajdísz, egy pengető, kis dobozka és egy kölni.



majd ebből az ember



és amilyen környezetben él (vagy az ő, vagy a szülei szobája)




3. Helyzetben a kettő.
Ezt a megrajzolt két figurát kellett összerakni egy képen, hogyan viszonyulnak egymáshoz, mi történik köztük:

Miután ez egy film, akkor történhet az, hogy az egyik csaj lepasszolja a lányát pár napja Dávidnak, aki nehezen viszonyul hozzá, mert betör az eddigi felszínes kapcsolattartó életébe, és mindent megváltoztat. Egy nyafka kis csajról van szó, akihez alkalmazkodni kell.



de idővel megszereti a hapit, mint gyerek, és igyekszik felvidítani azzal, hogy például neki adja a koronáját.



aztán annyira megszeretik egymást, hogy együtt mennek vidámparkba.






















JAH! azt fontos kiemelnem, hogy kötött volt a rajzolási stílus annyira, hogy hanyagolnunk kellett a rajzfilmfigurákat, és inkább a realisztikus látvány felé mentünk. Nem a szupernatura tanulmányrajz volt a cél, hanem kb ez a filctollas megfelelt. Szóval ebből a szempontból ez jó volt, mert sose rajzolnék magamtól így, ezek után, lehet,hogy fogok.

4. feladat, Projekt feladat.
Ez minden alkalommal van, valami nagyobb, mélyebb gondolatú téma, ami átfogja az egész kurzus tartalmát, tanulságát. Így saját magunk személyiségével kellett foglalkozni, méghozzá az eddig ismeretlen másik énnel. Fontos a személyeskedés, volt aki nagyon olyat csinált, volt aki kevésbé. Én magam egy egyszerű, ámde klassz dologgal rokkultam elő, amúgy is tervbe volt már talán a kisképzős pólópályázat óta.
Úgyhogy nagy esélye van, hogy a közeljövőben megvalósítom:









A személyes része az, hogy úgyis egy rajzfilmfigura vagyok, de deszkázni pl nem tudok. Tetszik a dolog, meg klassz, de sose fognék bele. Viszont ezzel a megoldással működik, és végtelen megoldás van. Az öltöny azért jó, mert ha elegáns akarsz lenni, de a haverok között ciki kiöltözni március 15-ére, akkor felkapsz egy ilyet, és minden megoldva :D Egyszerre van két személyiség, két testben a lélek, hát nem jó?!