9/05/2011

***Béka-tangó***

A várva várt film végre publikálható, leadtam a Mese TV-nek, elégedettek voltak, hamarosan feltöltik a saját kis oldalukra.
Szóval a film az utolsó tervezési feladat volt, amely a BA Diploma portfólió védésen volt a hab a tortán. A mesetévésektől kaptunk dalokat, azokból választottunk és erre kellett filmet készíteni. Fontos volt, hogy gyerekek által szerethető, kedves és mindenféle beteg humor mellőző, színes filmet készítsünk, hiszen a Mese TV miatt tényleg lesz közönsége. A tavalyi filmeket le is adta a Duna TV karácsonykor, remélem a mijeinket is lefogja.



Az első látványtervek megtekinthetőek itt, a kipakoláson támadást ért, de foggal-körömmel ragaszkodott koncepció itt.
És egy kis csemege, a filmet és az animatikot egymás mellé raktam, így kiderül mennyire hasznos előkészíteni egy filmet álló vázlatokkal és időben egymás mellé rakni. Majd ezekkel a darabokkal dolgoztunk és tudtuk, mi kell a képre, milyen háttér, mi történik és hány kockát kell leanimálni.


Matyival remek munkát végeztünk, minden olyan lett, mint terveztük.