4/30/2009

Bábtervezés

Nolám-nolám elérkezett a bábtervezés kurzus is, fantasztikus ötlete van a csapatnak. Félig-meddig már kiderült talán, ha animációs tanár vagy a momén NE olvasd tovább!
Merthogy azt találtuk ki, őket fogjuk bábként megcsinálni. Többet egyenlőre nem fűznék a dologhoz, kevés az idő, összesen négy alkalom van, kettő már lement, úgyhogy a nagy része házi munka lesz. Ugyanis a fő hangsúly a morf feladaton van, ami nekem nehezebben indult, rajzi animációban kell debütálni egy hangulatot ábrázoló rövidfilmet, a minimum az ötven másodperc. Számomra a dolog nehézsége a cselekménytől való teljes elszakadás, és úgymond "csak" a dolgok összessége és átalakulása (lásd metamorfózis).
Korábbi filmeket látva azt tapasztalom valami olyan dolgot kellene kihozni, mint amikor tábortűznél hallgatod az éneket-dalokat-Miklóst, és közben bambulsz a tűzbe. Persze ezzel nem minősíteni akarom, csak nekem nehéz megfogni.
Éppen ezért kicsit jobban élvezem a bábkészítést, de még az elejénél tartunk nagyon.
Egy fej mintázást már csináltam próba gyanánt, mégis hogyan lehet átültetni térbe a karikatúra rajzot. Nem közölném és személyiségi jogokat sértve nem is töltenék fel képet az illetőről, akinek a beceneve megegyezik azzal a természeti jelenséggel, amiből az eső, télen pedig a hó hull.
De a háttérben kedves Luca és Márk látható.